2011. július 26., kedd

Sárkányos oktató anyagok

A gyakorlatias oktatási módszerekben hiszek. Nincs is annál jobb, mintha valaki megtanít valamire, amit ő jól tud. Erre valók a közös sárkányeregetések. Sajnos jelen pillanatban egyéb elfoglaltságok miatt még egyen sem tudtam részt venni, pedig a sarkany.info -s kollégák találkoztak és hívtak az utóbbi időben nem egyszer.

Ha nincsenek a közelben tapasztalt sárkányosok, jól jöhetnek az online oktató anyagok vagy a sárkányos könyvek, DVD-k. 

Kétzsinóros delta sárkányosok számára két angol nyelvű oktató DVD-ről tudok. (Továbbá egyes sárkányok mellé is csomagolnak oktató anyagokat, mint például az Invento-HQ Yukon, de ezzel nem találkoztam.) Még csak most ismerkedem ezzel a két DVD-vel, de az első benyomásaimat, véleményem megosztanám. Hozzátéve, hogy amint a blog is mutatja egy null kilóméteres sárkányos véleménye mindez! :)

Prism - Freestyle Pilot

A Prism sárkánygyártó által készített DVD. Mark Reed sárkány tervező és freestyle pilótától tanulhatjuk meg lassított felvételeken az alapokat és a trükköket. Azon kevés oktató anyagok egyike, ahol osztott képernyőn egyszerre látjuk a pilótát és a sárkányt, így látható, hogy mely mozdulatra mi történik. A videó a helyszín és a képanyag miatt a nem elvakult sárkányosoknak is élvezetes szórakozást nyújthat. Kezdő és haladó pilótáknak egyaránt ajánlják. A mintegy 50 perces oktató anyaghoz 25$-os áron lehet hozzájutni.

A DVD tartalma * Ízelítő a DVD-ből

Dodd Gross - Flight School

Dodd Gross vezető sárkány oktató anyaga szintén az alapoktól kezdi az oktatást és lépésről lépésre megtanítja a komolyabb trükköket is. Véleményem szerint a teljesen kezdő sárkányosok számára szemléletesebbnek tűnik a képi anyag, így az angolul kevésbé tudók könnyebben megérthetik. Az oktatóról tudni lehet, hogy 1994 óta sárkányozik és számos tréning van a háta mögött, jópár embert megtanított sárkányozni és jelenleg is tart szemináriumokat. A DVD-re 3 és fél órányi anyagot zsúfoltak, aminek egy része az elhangzottak ismétlése, súlykolása. Szintén 25$-ért lehet külföldi webshopból megvásárolni, de ha információim nem tévesek, magyarországi forgalomban is kapható! A DVD tartalma * Ízelítő a DVD-ből

Mindkettő DVD nagyon hasznos ha valaki most ismerkedik a sárkányozással. Ha valamelyik érdekel, írj és kölcsönadom.

Nézzük a rendelkezésre álló könyveket.

Szintén kétzsinóros delta sárkányosoknak készült a sárkányreptetés alapjait bemutató angol nyelvű, letölthető pdf. Számos fotóval illusztrált, igazi kezdőknek szóló tananyag. És mindez ingyen! :) Viszont ez tényleg csak az alapokkal foglalkozik: hogyan szálljunk fel és le, alap manőverek. A paplan sárkányosoknak is létezik egy hasonló angol nyelvű, letölthető pdf. Ahol ezeket az anyagokat találtam, ott szintén ingyenesen letölhető számos más leírás: hogyan eregessünk egy zsinóros sárkányt, hogyan horgásszunk sárkánnyal, hogyan készítsünk légifelvételeket sárkány segítségével, hogyan készítsünk sárkányt házilag.

Papír könyv formájában az Amazon oldalán találtam Alison Fujino 1989-es 'The stunt kite book c. könyvét. Ez nem egy mai darab, de antikvár darabok bőven vannak a neten.

Érdemes lehet megnézni ezeket a linkeket is, mert több sárkányos könyv létezik, mint gondolnánk. List of books about kites (Wikipedia) * Kite books 

Ha ismersz további oktató anyagokat, könyveket, oszd meg velem légyszíves!  

Papírsárkányok / The kite runner - film ajánló

Miközben keresgéltam a neten, rábukkantam a Papírsárkányok c. 2007-es filmre (The kite runner). Meg is néztem gyorsan. Igazából kevés sárkányos jelenet van benne, bár azok szerintem hangulatosak.  Nem is a sárkányokról / sárkányozásról szól, ez a téma csak jelképes, mégis minden sárkányosnak és film rajongónak ajánlom.

A port.hu írja: Az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerű, legméltatottabb könyve alapján készült ez a mélyen megrendítő film barátságról, családról, pusztító erejű hibákról és a megváltó szeretetről. A háború szélén álló, kettészakadt országban két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán örökre elszakad egymástól. Gyönyörű délután van Kabulban, az égen magasra szárnyal a kitörő öröm és az ártatlan sárkányeregető verseny számtalan gyönyörű résztvevője. Ám a győzelem keserű következményeként az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el... És elkezdődik a megváltáshoz vezető keserves út... 20 évvel később a már Amerikában élő Amír visszatér a tálibok által vasmarokkal uralt, veszedelmes Afganisztánba, hogy szembenézzen a sötét titkokkal, melyek még mindig kísértik őt, és hogy egy utolsó merész próbálkozással megpróbáljon mindent jóvátenni.

Díjak és jelölések:
BAFTA-díj (2008) - Legjobb idegennyelvű film jelölés: Marc Forster
BAFTA-díj (2008) - Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: David Benioff
BAFTA-díj (2008) - Legjobb filmzene jelölés: Alberto Iglesias
Golden Globe díj (2008) - Legjobb idegennyelvű film jelölés
Golden Globe díj (2008) - Legjobb filmzene jelölés: Alberto Iglesias
Oscar-díj (2008) - Legjobb eredeti filmzene jelölés: Alberto Iglesias


Egy kis előzetes:

2011. július 25., hétfő

Sárkány vásárlás? Sárkány varrás?

A héten szabadságon vagyok és elhatároztam, hogy utána nézek milyen lehetőségek vannak ha szeretnék egy komolyabb sárkányt. Ahogy egyre jobban beleásom magam a témába (értsd: guglizom a sárkányos oldalakat :)), úgy érzem, nekem nagy szükségem van egy komolyabb sárkányra. :) Bár van bennem némi egészséges kétely, hisz még az egyzsinórosat sem sikerült igazán magasba emelnem. :) Mindenesetre érzem, hogy szeretnék komolyabban foglalkozni ezzel a hobbival, szeretnék egy olyan sárkányt, amit lehet irányítani.

Gondoltam nézzünk egy nem túl borsos árú modellt és majd később ha bejön a dolog, akkor beinvesztálok egy komolyabb darabba. A Decathlon modelljei pont jónak tűnnek 5-10 ezer Ft-os árkategóriájukkal, de a 3S Sárkányeresztő Baráti Társaság fórumának véleményeiből az derült ki számomra, hogy kezdésnek jók, de ha megtanultuk az alapokat, trükközésre csak a csövek kicserélése után és akkor is korlátozottan alkalmasak. Nehezebb velük a tanulási folyamat, nehezebben mennek a trükkök egy komolyabb darabhoz képest. A csőcserével viszont a sárkány ára rögtön megugrik. Ráadásul a fórum vélemények még a régebbi, nem click-es Decathlon sárkányokra vonatkoztak, azóta a fórumon említett modelleket nem is igen lehet már kapni. Magamban úgy foglaltam össze mindezt, hogy a Decathlon sárkányok kezdőknek, a sárkányozással ismerkedőknek ajánlatosak, további fejlődésre korlátozottan alkalmasak.

A sárkányos kollégák ráadásul mindenkit megpróbálnak meggyőzni, hogy ne egy olcsó sárkányt vegyünk, ami nem elég jól repül, nehezen irányíthatóan repül, mert a kezdeti sikertelenségek hatására elmegy a kedvünk. Azt gondoljuk mi vagyunk ügyetlenek, miközben egy jobb sárkánnyal könnyebb dolgunk lenne, jobban menne a trükktanulás. Egybehangzó véleményük, hogy ha anyagi lehetőségeink engedik, nem kell végigjárni a szamárlétrát, nem kell az olcsó sárkánytól lépésenként eljutni a komolyabb darabig, mert így az egyes sárkányok árát összeadva rosszabbul járunk (az olcsó lesz a drága). Ezeket a nézeteket teljesen magaménak tudom tenni. A "Trükksárkány iránytű" c. hiánypótló anyaguk mindezt átfogóbban elemzi, konkrét sárkányokat is ajánl.

Ez az anyag viszont a kétzsinóros trükksárkányokról ír, azonban léteznek négyzsinóros sárkányok is. A 3S oldalán inkább kétzsinóros anyagokat találtam, míg a sarkany.info -n négyzsinórosakat. A videók alapján más reptetési lehetőségek vannak és az irányításuk is más. A négyzsinórosak más árkategóriát képviselnek, így akármennyire is tetszik, úgy vélem, hogy egyelőre ennyit nem tudok áldozni erre a számomra még ismeretlen hobbira. Nem tudom még mennyi kitartásom lesz hozzá, ráadásul félnék, hogy kezdőként tönkreteszem a drága darabot.

Miközben nézelődök, látom, hogy az ügyesebbek a neten található tervrajzok alapján saját maguk varrják meg a sárkányukat. Ahogy olvasgatom, egy kétzsinóros anyagára így is 30-38 ezer Ft körül van, a népszerű négyzsinóros Revolution viszont 15-20 körül kijön. Mindehhez kell varrógép, kellő kézügyesség és szabadidő. Mivel még nem láttam közelről sárkányt :), így kétségeim vannak, hogy mennyire tudnék sárkányt építeni, ha nagyjából össze is hozom, mennyire lesz jól reptethető. Persze el lehet menni találkozókra, másokét megnézni, de ugye a türelmetlenség nagy úr. :)

Ahogy tovább olvasgatok, kiderül, hogy apró részletekben rejlik minden. A sárkányhoz felhasznált anyagok minőségétől, súlyától, kantározástól, a sárkány kialakításától nagyban függnek a reptetési tulajdonságok. A drágább modellek sok év tervezői, fejlesztői munka eredményei. Pont ezt a tapasztalatot, minőséget kell megfizetni. A tapasztalat hiányán túl varrógépem sincsen, úgyhogy a saját sárkány varrást következő lépésnek tudom elképzelni magam számára. Azért izgatja a fantáziám egy saját építésű Vortex sárkány. Szép darab és látom aki ügyes, szépen tud vele trükközni!

Nézelődök, nézelődök és úgy vélem, hogy egy kétzsinóros deltasárkány lesz a legalkalmasabb számomra a kezdéshez. Ajánlják, hogy ki lehet fogni jó állapotú használt sárkányokat is, de mivel nincs tapasztalatom mit kell nézni, mitől függ, hogy jó-e egy használt sárkány, ebbe sem vágnék bele. Ráadásul jelenleg nem is igazán látok eladó használt sárkányt. Mindenki elégedett a sajátjával és nem akarja eladni? :)

Lássuk akkor hol tudnék hozzájutni. Nézem a kezdő darabokat 10 ezer Ft alatt. Kevés véleményt találok róluk, a youtube videókon alap manővereket látok velük. Bár már ezek a lehetőségek is vonzanak, szeretnék ennél többet kihozni leendő sárkányomból, ezért megnézem a komolyabb darabokat 10-20 ezer Ft között.

Azért kíváncsiságból megnézem milyen lehetőségek vannak a 20 ezer Ft feletti tartományban. Ezeket már csak óvatosan, mert ha beleszeretek valamelyikbe, nem tudom visszafogni magam és a végén megveszem. :)

Közben dúl bennem a dilemma. A 3S "Trükksárkány iránytűben" az EOLO Over és Neox sárkányokat ajánlják, amelyek jelenleg csak külföldről beszerezhetők kb 40 ezer Ft-os kategóriában. Többeknek is van, a legjobb ár/érték arányú sárkánynak mondják. Sok ez az ár  nekem. Nem biztos, hogy ennyire komolyan fogok foglalkozni, nem biztos, hogy elég ügyes leszek a trükközéshez.

Az eszem és a szívem vissza-vissza húz a 10-20 ezer Ft árketegóriához, azokat a modelleket kezdem el komolyabban nézegetni, melyikről milyen anyagot találok. Van-e róluk vélemény, milyen videók vannak fenn a youtube-on.

A papirsarkany.hu oldalra is vissza-visszanézek és az EOLO Genesis sárkányt vizsgálom. Nem egy Over vagy Neox, de EOLO. Gondolom a név kötelez. Sajnos ezt jelenleg máshol nem lehet kapni Magyarországon. Talonba teszem, mint lehetőséget.

Jelenleg az Invento-HQ Yukon sárkány a legszimpatikusabb 15 ezer Ft-os árával. A marketing szöveg meggyőző. Pont a hozzám hasonló kezdőknek készítették. Robosztus, strapabíró anyaga van (ki tudja hányszor vágom földhöz :)). A sárkány kialakítása olyan, amely segíti a kezdőket, formájából adódóan lassabb, lomhább, a a trükktanulás is elkezdhető rajta. Kapnék hozzá egy oktató CD romot is. Szimpatikus. Jók ezek a marketing dumák (én is írtam korábban :)), de ki tudja ezeket milyen helyiértéken kell kezelni?! :) Mindösszesen egy magyar sárkányost találtam, aki ír róla. Ő szintén jó kezdő sárkánynak értékeli. Rákeresek a külföldi lapok között is, hátha több véleményt találok. A GWTW kite fórumon is ajánlják, de azt mondják gyorsan ki lehet nőni, ezért jobb választás lehet a szintén erős anyagból készült Invento-HQ Jive II. Ezt már korábban is nézegettem. A "Trükksárkány iránytű" is ajánlja, igaz még az előző verziót. A számomra elfogadható lélektani határt súrolja az ára, ez már 25 ezres kategória. Nyerésre áll a sárkány. :)

Mindez két három nap olvasgatás, információ gyűjtés, dilemmázás nagyvonalú vázlata. Végül a Jive II mellett döntöttem, azon belül is az Infrared változatot választottam és megrendeltem a reflexshop.hu oldalon keresztül.

A saját döntésemben jócskán van érzelmi alap, ill. meggyőzött a marketing szöveg, valamint hátráltatott a lustaság, hogy pl a http://www.papirsarkany.hu/ oldalon vagy külföldi oldalon keresztül rendeljek.

2011. július 16., szombat

Második sárkányeresztés a Velencei tónál

Másodszorra akkor vittem magammal a sárkányt, amikor leruccantunk a Velencei tóhoz fürdeni. Itt próbáltam ki először az előző bejegyzésben szereplő kantározást. Ennek ellenére továbbra is bénáztam, nem tekertem le elég eresztő zsinórt (erre azóta jöttem rá). Ez alkalommal viszont már voltak jobb pillanataim - ha csak másodpercekre is :) -, amikor magasabbra emelkedett a sárkány, mint a saját magasságom. Egyre jobban élveztem a sárkányozást. Ugyanakkor csak zavart, hogy nem sikerült még magasabbra emelni. Azóta láttam pár videót, ahol még az ovisoknak is jobban ment. Mondta is Bea, hogy majd lemegyünk a játszótérre és megkérjük őket, hogy segítsenek. :)

2011. július 6., szerda

Egy kezdő kérdései - kantározás, eresztő zsinór

Az első napokban fogalmam sem volt, hogy a kapott leírás alapján mit és hova kell kötnöm. Mint utóbb megtudtam, a leírás csak a zsinór felhelyezését mutatja egy előre elkészített csomóra.

Akkor még nem ismertem olyan "sárkányos szakszavakat", mint "kantározás", "eresztő zsinór", azt sem tudtam, hogy egy hagyományos Eddy típusú gyémánt sárkánnyal van dolgom. :) Szerencsére a sarkany.info -sok készségesen segítettek a fórumon. Innentől lefelé az általuk javasolt dolgokat gyűjtöttem össze.

Ha minden igaz, akkor van egy eresztőzsinórod, illetve a sárkány kantárja, amin nincs rögzítési pont. A kantárt húzd le addig, hogy a gerincen közvetlenül a lyukakon át jöjjenek át a zsinórok. A bekötést színes oldalon kell megoldanod, nem a merevítők oldalán!!! A két gerinchez csatlakozó pont közötti távolságot felezd meg, majd köss rá kb 2 centivel az orr felé egy hurok csomót.




Az eresztőzsinórod végére is köss egy hurkot, a zsinór végpontját hagyd kilógva 4-5 centit, hátha még jól jön a nyúlástól.




A hurokra hurkot:




És végül így rögzítsd a kantárhoz:



Ezt bármikor le tudod bontani a kantárról. Ha nem repül, akkor a kantáron elhelyezett csomót kell állítanod, az orr felé vagy hátra irányba, ezt bizony ki kell kísérletezni.

Az alábbi videó az eddy sárkány kantározását mutatja be, ha nem is az itt leírt formában, de valahogy úgy (forrás: http://sarkany.info/sarkanykeszites-tervek-tippek): 



Köthetsz még rá egy prusik-ot, amivel simán tudod oldani, zárni a csomót.Leírás és fényképek itt. Ebben az a gond, hogy nem lehet utána az eresztőzsinórt levenni, de az a jó benne, hogy ha a zsinórt húzod, akkor megszorul, de ha a kantár két oldalsó szárát húzod meg, kiold. Viszont könnyebben tudod hangolni a kantáron a bekötési pontot.

Ezúton is köszönet a sarkany.info oldal lelkes és segítőkész kollégáinak. Ez az anyag az ő érdemük, én csak összeszerkesztettem az anyagot! A bejegyzésben található szöveg és a fotók forrása

2011. július 4., hétfő

Egyzsinóros sárkány eregetése

Kutakodtam a neten segítség után, hogyan eresszük a magasba egyzsinóros sárkányunkat.

Néhány jótanács a sárkányeregetéshez:
  • Válassz nyílt terepet, ahol nincs fa, pózna elektromos felső vezeték, amibe beleakadhat a sárkány.
  • Ügyelj arra, hogy a csomagoláson található rajz alapján pontosan építsdössze a sárkányt.
  • Állj háttal a szélnek, hogy belefújhasson a sárkányba.
  • Kérj meg valakit, hogy tartsa a sárkányt amíg te letekersz 10-15m zsinórt.
  • Ha a szél megfelelő irányú és erősségű a segítő gyengén megdobhatja a sárkányt felfele.
  • Amennyiben a sárkány emelkedik ereszthetsz neki zsinórt, de csak addig amíg a zsinór feszes marad. Ha laza a zsinór a sárkány imbolyog és lezuhan.
  • Ha a sárkány nem emelkedik nem elég erős a szél. Ilyenkor meg kell fordulni és a széllel szembe kell futni. Futás közben mindig figyeljünk a sárkányra. Ha a fejünk fölé ér meg kell állni.
  • Ha nem széllel szembe futsz a sárkány nem fog felemelkedni!
Forrás: http://www.pacomodell.hu/papir-sarkany/sarkany-eregetes.php

Itt pedig letölthető egy angol nyelvű, fotókkal illusztrált leírás hogyan eregessünk egyzsinóros sárkányt.

Mindezeket persze utólag találtam! Ha az elején meglettek volna, talán elsőre sikerül. :)

2011. július 3., vasárnap

Az első sárkányom és sárkányozásom

Amikor a Decathlon hűségkártyám létrehoztam, poénból kedvenc sportnak a papírsárkányozást jelöltem meg, azon belül is a profi szintet. Holott életemben nem sárkányoztam, a gyerekkoromból is kimaradt. Nem sokkal ezután 32. születésnapomra nővéreméktől kaptam egy egyzsinóros gyémánt sárkányt, egy Tribord Zeruko Diamantwing -et.


A sárkány paraméterei:
- 5-30 km/h erősségű szélhez ajánlják
- nagyon stabil
- vitorla: 100% poliamid 70 g/m²
- üvegszálas váz

Az első "eresztésem" kb 10 perces próbálkozás volt a kecskeméti Decathlon áruház mellett, de a sárkány leginkább földközelben maradt. Sajnos a sárkányhoz kapott leírás számomra nem volt egyértelmű, bizonytalan maradtam, hogy egyáltalán jól "raktam-e össze", jól csinálom-e az eresztést.

A kezdeti sikertelenség ellenére elkapott a sárkányozás őrülete, ezért elkezdtem kutatni a neten és rátaláltam a sarkany.info oldalra. A fórumon keresztül kértem segítséget. Akkor hallottam először kantárról, eresztő zsinórról. :) A sárkányos kollégák segítőkészen magyarázták hogyan kössem rá az eresztő zsinórt a kantárra. A fórum topic itt érhető el.

A következő bejegyzésben összefoglalom a tudnivalókat, hogy a hozzám hasonló kezdő sárkányeresztők eggyel több helyen találhassák meg ezeket az információkat.

Ha valaki szintén bénának érezte magát az első sárkányeresztésekor, hát álljon itt megnyugtatásul ez a videó hogyan NE eresszünk sárkányt. Ennél csak jobban lehet csinálni. :)))